Balatonszárszó jelenlegi polgármestere, Dorogi Sándor eleddig egyetlen kérdésünkre sem válaszolt, sem levélben, sem élőszóban. Pedig megpróbáltuk a legutolsó testületi ülésen szóra bírni. Korábban a szárszói mondhatni, megvalósíthatatlan tervekre elszórt tízmilliókról és a szerződés nélkül, valószínűsíthetően, valakinek a saját zsebére dolgozó vizitjátszótér ügyéről érdeklődtünk. Mindhiába.
Újra próbálkoztunk. Azért újra, hogy a szárszóiak is tisztábban lássanak a saját házuk táján. Néhány napja a polgármesteri hivatal egyik legfontosabbnak tűnő munkatársa után érdeklődtünk, aki talán egyedüliként szolgálati gépkocsival jár szinte mindenhová és gyakrabban jár a közel és távol keletre, mint egy budapesti a Balatonra. Várady Tündéről informálódtunk volna – már, ha ez az igazi neve – , akit amúgy nem találtunk a hivatali dolgozók névsorában, holott a névjegye szerint /mellékelve/ ő Balatonszárszón fejlesztési igazgató, informatikus mérnök, műszaki menedzser és fejlesztési koordinátor. Utóbbi, valószínű a fejlesztési igazgató beosztottjaként, aki szintén ő maga. Mindeközben a szárszóiak többsége még nem felejtette el azt, hogy pár évvel ezelőtt, a hölgy közmunkásként dolgozott az önkormányzatnál...
Vicces és tragikus. Ezért megkérdeztük Dorogi polgármestert erről a roppant fontosnak tűnő szárszói személyiségről:
-Milyen munkakörben vagy milyen szerződéssel, mióta foglalkoztatja Várady Tündét a szárszói önkormányzat?
-Ehhez milyen iskolai végzettséggel, szakmai gyakorlattal rendelkezik Várady Tünde?
-Hány külföldi úton vett részt a szárszói önkormányzat nevében Várady Tünde és ki állta az utak költségeit?
A válasz...no az megint csak nem érkezett. Miután tőle közelebbit nem tudtunk meg a titokzatos asszonyról, sőt a kérdéseink megválaszolása helyett a polgármester megsértődött és „alpári stílusú vádaskodásnak” titulálta az egyszerű és tiszteletteljes érdeklődésünket ezért a Kereskedelmi és Iparkamarától kérdeztük meg, hogy ki, hogyan utaztatja az amúgy angolul nem beszélő Várady Tündét. Tőlük megtudtuk, hogy Balatonszárszó küldötteként utazik a Kamara által szervezett utazásokon, de a költségeket a Kamara nem állja. Ráadásul, ahogy megtudtuk, vele utazott egy ügyvédnő is aki beszéli a nyelvet és aki szerződéses kapcsolatban áll az önkormányzattal.
Arról is vannak információink, hogy számlák érkeztek az önkormányzathoz többek között a B2Sky Travel Hungary Kft-től 577 ezer forint, vagy a Connecticket Kft-től 637 ezer forint értékben, amelyek minden esetben két személy utazásáról szolnak. Vagyis az angolul beszélő jogász költségeit is az önkormányzatra, pontosabban a szárszóiak pénztárcájára terhelték...
Mi úgy tudjuk, hogy féltucatnál többször is utazott igen távoli utakra a hölgy. A választást megelőző hónapban kétszer is. Igaz a hivatalban azt kellett mondani, hogy Vecsésen van kiküldetésben a szolgálati kocsival. Ez így igaz is, mert Vecsésen van a Liszt Ferenc reptér. A polgármester, legutóbbi gyűlésén utalt rá, hogy Várady/Nagy útjait az iparkamara fizeti...hát nem. A megyei és az országos kamara is határozottan kijelentett, írásban, hogy egy fillérrel sem támogatják a hölgy útjait.Akkor ki...és miért?
S, hogy mi haszna volt ebből Szárszónak? Gyaníthatóan semmi. Mi ugyan erről megkérdeztük Dorogi polgármestert, de válasz persze megint csak nem érkezett.
A szárszói gazdasági nagyágyúként menedzselt hölgy ügyében a hab a tortán, hogy igazából azt sem tudhatjuk pontosan, mi is az Ő valódi neve. Mert a Facebookon Nagy Ildikóként van jelen, ott osztja meg dubaji, kínai élményeit, amit Dorog polgármester is szorgosan megoszt a saját oldalán. Nagy Ildikó, aki egyben Várady Tünde is, oldala szerint a Kolping Katolikus iskolában dolgozik. Várjuk az iskola visszajelzését ez ügyben.
Erősen gyanítható, hogy itt valami komoly szélhámiáról lehet szó, amiben a polgármester és Várady/Nagy/ Ildikó a szereplők. Mással aligha magyarázható, hogy az utazások valódi céljairól a polgármester miért hallgat, illetve miért beszél mellé.



